Gázszagot érez?

Energiatudatos diákok, új kihívások

Energetikai szabadulószobából kellett kijutni az OPUS TITÁNOK negyedik generációjának

Az OPUS ENERGETIKA Csoport negyedik alkalommal rendezte meg középiskolásoknak szóló országos energiatudatossági csapatversenyét, az OPUS TITÁNOK-at, amelyre idén is az ország számos pontjáról jelentkeztek 9–12. évfolyamos diákok. A háromfordulós megmérettetés online kvízzel és problémaazonosítással indult, amit kutatási és projektmunka követett, a döntőben pedig interaktív, gyakorlati feladatok, és egy kifejezetten erre az alkalomra kialakított energetikai „szabadulószoba” tette próbára a diákok tudását és csapatmunkáját.

A „Ti vagytok a jövő energiája!” szlogennel futó versenyt az OPUS ENERGETIKA Csoport – az OPUS TIGÁZ Zrt., az OPUS TITÁSZ Zrt. és az OPTESZ OPUS Zrt. – azzal a céllal hozta létre, hogy közelebb hozza az energetika világát a fiatal generációhoz, és ösztönözze őket a kreativitásra, a felelős energiafogyasztásra és a fenntarthatósági szempontok tudatos figyelembevételére a mindennapokban. Az idei sorozat tétje a pénz- és tárgynyeremények mellett egy egyedülálló felsőoktatási ösztöndíj is, amelyet a győztes csapat tagjai szerezhetnek meg a Pro Filii Alapítvány támogatásával.

Az online fordulóban a csapatok energiatudatossággal, fizikai és logikai ismeretekkel kapcsolatos kvízkérdésekre válaszoltak, majd saját környezetükben azonosítottak egy energiahatékonysági vagy fenntarthatósági problémát, amelynek megoldásán a további fordulókban dolgoztak. A második körben a diákok kutatást végeztek, kidolgozták és saját maguk által fejlesztett applikáción mutatták be javasolt megoldásaikat, a döntőben pedig a legjobb nyolc csapat látványos prezentációk és molinók segítségével mutatta be projektjét az OPUS ENERGETIKA szakembereiből álló zsűri előtt.

Az április 23–24-én megrendezett döntőn a résztvevők betekintést nyertek az energetika, a villamosenergia- és gázelosztás mindennapjaiba is. Az idei év újdonságát jelentő energetikai szabadulószobában a csapatok szakmai logikai feladatokkal, fogyasztási adatok elemzésével, hálózati szituációk értelmezésével és energiahatékonysági döntési helyzetek megoldásával lépkedtek a szabadulás felé, miközben pontokat gyűjtöttek a végső értékeléshez.

A végső prezentációban bemutatott, a csapatok által kidolgozott projektek - melyek között volt klímaváltozás megértését segítő digitális élményplatform, kávézaccal történő vízminőség-javítás projekt, energiahatékony sótalanító rendszer, valamint állattartásban alkalmazható adaptív bioenergetikai megoldás - is jól mutatják, hogy a diákok értik, érzik a világ és közvetlen környezetük energetikai, fenntarthatósági kihívásait. Életszerű, saját településükhöz vagy otthoni környezetükhöz kapcsolódó problémákat választottak, és a megvalósíthatóságra, a számításokkal alátámasztott, gyakorlatban is használható megoldásokra helyezték a hangsúlyt.

A végeredmény a verseny mindhárom fordulójában szerzett pontok összesítésével alakult ki, amely alapján az első helyet a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Technikum, Szakképző Iskola és Szilágyi Mihály Kollégium „Hétköznapi Harcosok” csapata, a második helyet a Pápai Petőfi Sándor Gimnázium „Goat” csapata, a harmadik helyet pedig a Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium „Bereg-Power” csapata szerezte meg.

A 2026-os OPUS TITÁNOK versenyen a diákok nemcsak fenntarthatósági, energetikai ismeretekkel, szakmai élményekkel gazdagodtak, hanem jelentős díjazásban is részesültek. A győztes csapat tagjai és felkészítő tanáruk fejenként 200 000 forint értékű ajándékutalványt kaptak, míg az őket nevező iskola alapítványa 500 000 forint támogatásban részesült. Az első helyezett csapat tagjai a pénznyeremény mellett egy felsőoktatási ösztöndíjat is nyertek, amelyet a Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló Pro Filii Alapítvány biztosít számukra a felsőfokú tanulmányaik első alapképzésének aktív féléveire. Az ösztöndíj célja az volt, hogy erősítse a természettudományos és műszaki pályaorientációt, és hosszú távon is segítse a tehetséges fiatalokat abban, hogy az energetikai és fenntarthatósági területen folytassák tanulmányaikat.

A második helyezett csapat tanulói és tanára fejenként 150 000 forint értékű ajándékutalványt kaptak, az iskola alapítványát pedig 300 000 forinttal jutalmazták, a harmadik helyezett csapatnál pedig fejenként 100 000 forint értékű ajándékutalvány, valamint 150 000 forint iskolai alapítványi támogatás járt. A 4–8. helyen végzett csapatok diákjai és felkészítő tanárai OPUS ENERGETIKA egyedi termékekből összeállított ajándékcsomaggal gazdagodtak, így a döntőbe jutás élménye mellett minden résztvevő kézzelfogható elismerésben is részesült.

Torda Balázs, az OPUS ENERGETIKA Csoport elnök-vezérigazgatója a verseny kapcsán elmondta:
„A fiatalok ma már nemcsak értik az energetikai és fenntarthatósági kihívásokat, hanem saját, kreatív megoldásokat is kínálnak rájuk. Az OPUS TITÁNOK számunkra azért különlegesen fontos, mert egyszerre szól a szemléletformálásról és a jövő szakembereinek támogatásáról: az ösztöndíj, a gyakorlati feladatok is azt szolgálják, hogy a diákok testközelből tapasztalják meg, mennyi lehetőség rejlik a fenntartható energetikában. Bízom benne, hogy közülük sokakkal később kollégaként is találkozunk majd, mert utánpótlás nélkül nem beszélhetünk valódi zöld átmenetről. Szükségünk van olyan fiatalokra, akik egyszerre elkötelezettek a környezetvédelem iránt, és szívesen választanak műszaki-energetikai pályát. Az OPUS TITÁNOK versenyen pontosan ezt látjuk: motivált, felelősen gondolkodó diákokat, akik képesek csapatban dolgozni, adatokra támaszkodva érvelni és közben figyelembe venni a fenntarthatósági szempontokat is. Az ilyen programok nemcsak a pályaorientációt segítik, hanem erősítik azt is, hogy a jövő energetikai szakemberei már ma magukénak érezzék a környezetért viselt felelősséget.”

Az OPUS ENERGETIKA Csoport a jövőben is folytatni kívánja az OPUS TITÁNOK programot, és újabb szakmai kihívásokkal, gyakorlati feladatokkal és innovatív formátumokkal szeretné még közelebb hozni az energetika világát a fiatalokhoz. A szervezők bíznak abban, hogy a verseny résztvevői a tanteremben, a hétköznapi döntéseikben és későbbi pályaválasztásuk során is kamatoztatni tudják az itt megszerzett tudást és élményeket.

Hajdúszoboszló, 2026. április 27.